Erdő

To: Stefan

Megérkeztem a városba azt remélve, hogy itt minden más lesz, mint az eddigi életemben. Gondolataim a múltat idézik, elevenítik fel és oly rossz visszagondolni a múltra, a sok csalódásra, fájdalomra és emlékre, de én azért jöttem ebbe a városba, hogy elfelejtsek mindent és egy új életet kezdjek. Egy új életet, egy új jövőt, mely jobb lesz, mint az eddigi és jellememet nem szeretném megváltoztatni. Ha elfogadnak, akkor elfogadnak, ha nem, akkor nem, engem nem érdekel más véleménye és azt gondolnak rólam, amit csak akarnak. Végig gondolom a régen történt eseményeket és emlékek sorozatára emlékszem, emlékekre melyek jók, s egyaránt rosszak. Mégis a szüleim emléke homályos a legjobban, alig emlékszem már rájuk és ha csak rájuk gondolok fájdalom tölt el, mely gyilkolásra és bosszúra kéztett. A sok év megtanított gonosznak és kíméletlen gyilkosnak lenni, megtanultam a fájdalmat és ezzel együtt mára már könnyebb elfogadni, azt a tényt, hogy egyre többször érzéstelenné válok. Ami hasznos számomra, de nem minden helyzetben jó.
Ezeket gondolom, miközben leparkolok a kocsimmal, majd kiszállok és az erdő felé sétálok. Messziről nézve gyönyörű az erdő, mese szép a táj. De vajon az emberek milyenek? Vajon milyen természetfeletti lények élnek itt? Vajon mennyire veszélyesek?
Az erdőbe érve körbe nézzek, látom a fákat, látom a tájat, egyszerűen lenyűgöző. Tovább sétálok, egyre beljebb és gondolkozom a múlton és tervezgetem a jövőt.
Beugranak azok az emlékek, amikor még Klaussal ismerkedtem meg és megtanított nekem különböző dolgokat. De már 100 éve nem láttam és nem tudom, hogy hol lehet, vagy hogy mi történhetett vele. 100 év sok idő és talán már el is felejtett engem teljesen, s ha újra találkoznánk nem is emlékezne rám. Pedig még 100 évvel ezelőtt nagyon jó volt a kapcsolatunk és barátok voltunk, de mára már ez találgatásos dolog, hisz már rég láttuk egymást. Remélem majd egyszer újra találkozunk az életben és minden a régi lesz, bár nem tudhatom előre mi fog még történni.
A városban biztos sokan élnek és számomra mind ismeretlenek, mind más és más jellem és ki tudja mennyire veszélyesek. Remélem találok pár jó barátot, akikkel jóba lehetek, de lehet az is, hogy csak ellenségem lesz. Nem tudhatom előre mi fog történni és azt sem tudom, hogy kik élnek itt, de egy biztos új életet akarok kezdeni még pedig itt! Ebben a városban, ebben a környezetben. Sok kérdés van bennem és sok válasz lehetőség, de ki tudja melyik a helyes válasz.
Csak gondolkozom ezekről sétálás közben és figyelek a hangokra, a tájra és minden egyes dologra, amire csak lehet. Hirtelen pár emlék jut eszembe a gyűrűmről és felemelem a jobb kezem és az ujjamon lévő gyűrűre tekintek. Családi örökség és mégis rejtély fedi ezt a gyűrűt, de kutatok utána, amikor csak tudok. Igaz sikertelenül, de nem adom fel, mert találnom kell róla valamit! Mostanában talán túl sokat gondolkozom, de szerintem hasznos.
Remélem találok valakit vagy valamit itt az erdőben..

A Katherinel való beszélgetésem után levegőznöm kell egyet. Hogy lehet, hogy ez a nő még mindig olyan, mint régen? Mindenki változik, mert mindenkit megváltoztatnak az emberek, a környezet és, hogy hogy viszonyul azokhoz az emberekhez. Én is változtam. Én mindig változom egy kicsit. 1864-ben egy buta ember voltam aki beleszeretett egy nőbe akiről kiderült, hogy vámpír és, hogy nem csak engem szeret, hanem a bátyámat is. Utána bármit megtettem volna, azért, hogy az a nő csak az enyém legyen és soha ne essen bántódása. Ezek után ő vámpírrá tett engem is és a bátyámat is. Damonnal ekkor romlott meg a kapcsolatunk. Mindig jóban voltunk, de miután vámpírok lettünk és én rá vette arra, hogy igyon nem voltunk jóban. Én próbáltam őt megbékíteni, de nem ment. Amikor vámpír lettem nem járt más a fejemben csak a vér. Mindenkit megtámadtam mindegy volt, hogy éjjel vagy nappal van. A lényeg az volt, hogy vérhez jussak. Ekkor jelent meg Lexi aki segített nekem újra érezni és irányítani a vérszomjam. Ő lett a legjobb barátom. Az 1920-as években megint olyan voltam, de most már teljesen más vagyok. Ember vért iszom és kezelem a vérszomjam, illetve próbálom kezelni. Főleg most, hogy Elena vámpír lett. Soha nem akartam, hogy ez legyen, de jobb így, mint, hogy meghalt volna. De ez akkor sem neki való élet. Jobban járt volna mindenki ha nem jövök vissza se én, se Damon Mystic Fallsba. De muszáj volt maradnom. Mikor megláttam Elelnát el sem tudtam hinni, hogy nézhet pont úgy ki, mint Katherine. Ezek után kiderült, hogy teljesen más, mint Katherine. Elena egy kedves, gondoskodó lány. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy nem is néztem meg, hogy ki van ,még itt az erdőben rajtam kívül. Mikor körbe nézek meglátok egy férfit akit még sosem láttam Mystic Fallsba így odamegyek hozzá.
-Szia! Gondolom új vagy itt Mystic Fallsban. Tudok segíteni valamiben?-kedves vagyok vele, hisz nincs okom bunkónak lenni.

To; Stefan

Senkit nem látok erre felé még, de a gondolataimmal sem bírok már sokáig. A sok emlék, ami eszembe jut és felszínre tör egymás után, én komolyan nem akarom már őket felidézni. Nem akarok már semmire sem emlékezni a múltból, már csak a jelenek szeretnék élni, annak, hogy itt minden más lesz, mint eddig volt. Remélem itt majd minden megváltozik, de a jellememet, akkor sem szeretném megváltoztatni. Maradjak az, aki vagyok, csak a múltamat akarom elfelejteni egy életre. Soha nem többé nem akarok a múltra gondolni csak egy a baj van ezzel mégpedig az, hogy nehéz felejteni és folyton minden emlék az eszembe jut. Csak úgy egyszerűen elő jönnek és rájuk emlékszem, de valahogy el kell ezeket felejtenem, bármibe is kerüljön ez nekem. El kell végre felejtenem az egész múltamat, ha akarom, ha nem.
Sétálok majd megállok egy helyen és tovább gondolkozom, de már a múlton. Nincsen már egyetlen egy élő rokonom sem, nincsen valami sok barátom, de sok mindenkit ismertem New Yorkban. Dílereket, nagy arcokat, meg az ehhez hasonlókat, akikkel üzleteltem vagy csak úgy párszor beszéltem velük és segítettek nekem 1-2 dologban. Ismertem teljesen normális embereket is, akik egy idő után teljesen gonosszá változtak vagy olyanokat is akik gonoszról lettek jók. Annyi fajta ember létezik és oly sok variáció, de akkor sem volt egyik sem a barátom. Összesen eddig két személy tudott a barátom lenni, az egyik Klaus, őt rögtön megkedveltem. A másik személyt meg New Yorkban hagytam ezek után utazgatni kezdtem és itt kötöttem ki ebben a városban. Nem tudom, hogy maradok e, mert eddig sehol sem maradtam, hanem mindig tovább utaztam és tovább jártam a helyszíneket, de ezt a helyet más milyenek érzem. Úgy érzem itt valamiért érdemes lesz maradnom, mert itt minden más lesz, mint eddig volt.
Először is ezen a helyen meg kéne ismerkednem sok emberrel, hisz egyértelmű, hogy nem is merek innen senkit sem még, de ami késik az ugye nem múlik. Majd meg ismerek sok mindenkit, talán lesznek majd barátaim is. Sok minden fog itt történni úgy hiszem, de azért remélem, hogy nem unalmas helyre jöttem. Szeretem az izgalmat és remélem bőven lesz bennük részem, hisz ez éltett. A kockázatok, a veszélyek és az izgalmas pillanatok, amik próbára tesznek, ez kell egy igazi élethez és én élvezem az életet. Szeretek egyes dolgokban benne lenni és amit eldöntök azt meg is valósítom!
Amint itt állok és gondolkozok, addig semmire sem figyelek, amint abba hagyom észre veszek egy felém tartó ismeretlen férfit. Szimpatikus srácnak tűnik és érzem rajta, hogy vámpír, ugyanaz mint én, majd megszólal és én válaszolok rá.
-Szia! Igen új vagyok ezen a helyen, még sosem jártam itt és úgy gondoltam, hogy itt új életet kezdhetnék.-Mondom neki kedvesen.-Egyenlőre csak a hellyel ismerkedem és itt minden új dolog számomra. Nem kell segítség, de ha kellesz szólok majd. De most már nem csak a hellyel, hanem veled is ismerkedem.-Mosolygok.
Elég rendes és kedves srácnak tűnik így első ránézésre, remélem nem tévedek ebben. Várom erre a reakcióját.

Miközben válaszol nekem megérzem rajta, hogy vámpír. Vajon tud az itteni vámpírokról? Talán miattuk jött ide? Ha igen akkor ki miatt? Ha meg nem akkor csak idevetődött? Miközben ezen gondolkozom ő elmondja, hogy itt akar új életet kezdeni. Hát ha itt akar új életet kezdeni akkor valami nagyon rosszat tehetett, hisz Mystic Falls ó, hogy az igazat megmondjam teljesen külön álló város.
-Ha nem ismer téged senki itt, akkor bárki lehetsz!-mosolygok. Nem vagyok vele bunkó, tök kedves, normális vagyok. Én nem vagyok akárkivel bunkó, főleg nem egy olyannal akit nem is ismerek. Elég kedvesnek tűnik a srác úgy hogy nem bunkózok. Majd ha ad rá okot esetleg, lehet róla szól de addig nem. Minden új neki még szép, hisz most jár itt először.
-Mystic Falls egy szép kis város. Ahonnan jössz az milyen hely?-érdekel, hogy honnan jött és, hogy az a hely mennyiben különbözik ettől a helytől. És lehet, hogy majd egyszer ellátogatok oda. Régóta vagyok itt és nemsokára sokaknak fel fog tűnni, hogy nem változik a kinézetem és abból nagy baj lenne. El kell majd mennem, de addig nem tehetem míg Elena nem lesz rendben.
-Most már velem is! Amúgy Stefan Salvatore vagyok! ÉS te?-próbálom kiismerni a srácot, de nem megy ez könnyen. Kedvesnek tűnik, de olyan, mintha valami baja lenne, de most így nem tudom mi lehet az. Lehet, hogy valami gyermek kori trauma, vagy valami ilyesmi. Elég jó ember ismerő vagyok, de most tényleg nem tudom megfejteni őt. Majd kiderül vagy sem.

Amíg én elmondtam neki, amit akarok láttam rajta, hogy gondolkozik valamin. De vajon min? Talán megérezte, hogy vámpír vagyok és ő is az, ezek vagyunk. A városban biztos sok természetfeletti lény van és nem ő lesz az első és az utolsó, akivel találkozok. Biztos vannak vámpírok, vérfarkasok és talán hibridek. Klaus is hibrid még hozzá ősi és lehet, hogy a városban van, de az is lehet, hogy nincs is itt, de annyira örömmel töltene el az, ha itt lenne. Jobb, ha ezt rögtön el is felejtem, de azonnal. Azért jöttem ide, hogy új életet kezdjek, de nem azért, mert én csináltam valami rosszat vagy olyasmi dolgot, hanem azért, mert velem történtek olyasmik, amiket elakarok minél előbb felejteni. A szüleimet, a fájdalmas emlékeket és a szörnyű dolgokat, de lehetséges az is, hogy nem fogom tudni ezeket elfelejteni, de egy próbát megér az egész. Majd azt mondja nekem, hogy, ha nem ismer senki, akkor bárki lehetek. Ez igaz egyrészt, majd válaszolok neki.
-Engem itt biztosan nem ismer senki sem, de nem akarok bárki lenni csak is önmagam!-Mondom mosolyogva, kedvesen neki. Nincs rá okom, hogy más milyen legyek vele, hisz ő is kedves velem és nem kell nekem ellenségemnek, ha jóba is lehetek vele.-Igazság szerint itt új életet szeretnék kezdeni, de nem azért, mert én csináltam valami nagyon rossz dolgot, hanem azért, mert velem tettek olyasmiket és ezt elakarom felejteni!-Mondom kedvesen és komolyan, a szemébe nézve. Azt mondja, hogy szép hely Mystic Falls és megemlíti hogy ahonnan jövők az milyen hely, erre válaszolok.
-Elhiszem, hogy szép kis város, nekem eddig nagyon tetszik.-Mosolygok majd komolyabban beszélek, hisz az emlékeim ezt megkövetelik.-New Yorkból jövők, ott születem. Szép hely és nagyon jó kis város, de túl sok minden történt ott velem. Érdemes New Yorkban élni, én azt mondom megéri, de valahogy nekem ez nem megy! Forgalmas város sok emberrel, kevés természetfeletti lénnyel, sokan dolgoznak és elég népszerű, gazdag hely. Elég sok mindenkit ismerek onnan, hisz sok időm volt elég tapasztalatot szerezni. Mystic Fallsban több a természet, az erdős rész és a természeti csoda. New Yorkban az ilyen ritka, inkább az épületek uralkodnak! Itt kevesebben élhetnek, ott viszont nagyon sokan.-Mondom neki végig elemezve a két várost és ami csak eszembe jut azt. Majd bemutatkozik, hogy ő Stefan Salvatore.
-Daniel Preskott vagyok a családomból az egyetlen, aki még él!-Mondom neki kedvesen és továbbra is komolysággal és a szüleim jutnak eszembe, ami fáj nagyon, de a fájdalmamat nem mutatom ki.-Érzem, hogy vámpír vagy.-Mondom, mert szerintem érzi, hogy én is az vagyok.-Szeretném megtudni, hogy hány éves vagy vámpírként és kinézetileg? Persze, ha szabad tudnom.-Mondom neki udvariasan és kedvesen.
Várom a válaszát és a reakcióját a kérdésemre. Kiismerni nem fog tudni, mert nem igazán mutattok ki mindent és hát engem nem nagyon lehet ki ismerni, de azért remélem ezt nem fogja bennem megunni.