Előszoba és lépcső

A felderítőtúrám első szakasza; ismerjük meg Gilbertéket. Komolyan mondom, akár könyvet írhatnának az itt történtekről, a fontos személyiségekről, mert utánanézni igazán fárasztó. Ma igazi 'turistásra' vettem a figurát; végigjártam a gimnáziumot, a Grillt, és minden olyan helyet ahol már szállóigévé vált a Gilbert név. És emelett legyek persze felismerhetetlen, így a napszemüveg és a szál, valamint a sapka ma elmaradhatatlan kellék volt. És az eredmény? Az hiszem kellőképp informált vagyok már erről a dologról, pluszba úgy jártam keltem ma a városba, hogy senki se ismerte fel az állítólagos, halott Elena Gilbertet. Tehát akkor vegyünk számon; a szülők meghaltak egy éve, a vilgá legrendesebb embrei voltak, majd a nagynéni Jenna lett a gyám. Az öcsike, Jeremy lázadott, volt egy vámpír barátnője akinek rövid volt a pályafutása, majd összejött a Bennett boszival, Jenna néni vámpír lett és a rituálén otthagyta a fogát, ezután lett a töritanár a pótapuci. A kicsi Gilbert szellemeket látott, miután visszajött a halálból, és most Mr. Saltzman vált a világ egyik legerősebb vámpírvadász vámpírjává. De ő is meghalt. Gyerekek, ebből szappanoperát lehetne írni!
Alkonyat volt, én pedig már legszívesebben a fél várost levadásztam volna de volt még egy kis dolgom. A személyes találkozás. Bár kétséges, hogy otthon e találom e és nem a Salvatore házba árgus szemekkel figyelve minden mozdulatát, de próba szerencse, Azért még is csak nehezebb összefutni vele, mint Katherinennel...
Az utcába érve, a táskámba hajítom az álcám, hiszen az est lassan leszáll és eljön az én időm. A vámpírok ideje, mikor kedvünk szerint vadászhatunk. Igazából rám is rám férne egy frissítő de nem akarok feltűnni így legalább Richmond-ig kéne mennem egy rendes vacsiért. És egyedül nem is olyan jó, szóval keresnem kéne valakit aki elkisér. Egy barátot, egy ismerőst. De jó, hogy kb. kilencszáz éve minden ismerősöm kaporsóba végezte, vagy akasztófán. Éljenek a vikingévek!
De van még itt egy kis probléma... Hogy is jutok én be? Átkozott banyák, a természeterői akik kitalálták ezt a korlátot. Így marad az egyetlen módja, hogy bejussak és bemutatkozzak végre, kicsi hasonmásomnak. Csöngessek be, és legyek udvarias. Hát, hajrá...
Lassú léptek vezetnek az ajtóig, mire az ujjamat a gombra helyezem, és belül felhangzik az idegesítő jelzőhang. Kicsi sajnálom, szegény párát. Meglepetést vendéget kap, akire végképp nem számított, és aki így felkavarja a már így is bonyolult életét. Komolyan. És elmennek egy producerhez, mert ebből a bonyolult szerelmi szálas, tragédia dús életből, kasszasiker lenne. Hm. Legalább már tudom mi lesz a dolgom ha itt végzek, és újra folytatom az utazó életem. Már ha, lehetőségem lesz folytatni - mert ha az Ősök itt vannak, az tuti, hogy felborul a megszokott napirendem.
- Oh, hello. Tatia Petrova. Te biztos Elena vagy.

Ő volt az egyetlen, akinek biztos voltam benne, hogy először bemutatkozom. Elvégre, hasonló helyzetbe van mint anno jómagam, még is ez az ezer év sokba megváltoztatta a helyzetkörülményeket. Tudom, hogy Katherine és Elena olyanok mint tűz és víz, és így enyhén szólva se jönnek ki jól, de én nem fogok állást foglalni ebbe a vitába. Persze, biztos meglesz róluk a véleményem idővel, a hozzáállásom, de jelenleg csak magamra és a feladataimra fókuszálok. Mert néha az embernek önzőnek kell lennie, mert csak így élheti túl. Az már más kérdés, hogy nincs nagyon senkim amivel megoszthatnám az örömöm, bánatom. Egyedül vagyok, már évek óta. Voltak társaim, partnereim néha még megpróbáltam szerelembe is esni, de valahogy sose tudtam kikötni senki mellett. Menni, menni és menni - ebből áll az egész életem. Hogy ragadhatnék én így le egy férfinál?
Persze, kíváncsi vagyok a Salvatore testvérekre is. Miért oly' híresek ők? A Petrovák nagyon kiszemelték őket, én se maradhatok ki a sorból. Meg hát. Hírek szerint mindkettőjüknek helyes pofija van, miért szalasszam el a lehetőséget, és magam is megpillantsam miről regélnek egyesek?
Elena arca viszont minden pénz megért. Ugyan ilyenre számítok a fél lakosságtól, és meg kell mondjam élvezem. A hirtelen belépőim mindig is tökéletesek voltak. Bár meg kell szoknom, hogy valahányszor csak megjelenek, mindig megkapom a Katherine vagy Elena felismerést. Remélem idővel hozzászoknak, hogy egy harmadik nevet is meg kell szokniuk egy ugyanolyan archoz. Kénytelenek lesznek.
- Nagyon örülök. - mosolygok halványan, mintha észre se venném a sokkot ami éppen érte. Megtiszteltetésnek kéne vennie, hogy benne van az elsők között akiknél tiszteletemet teszem. - Ha esetleg behívnál, örömmel mesélnék neked egyesmást. Tudod, elég furcsa lenne ha a szomszédok meglátnának nem? - bökök a szemben lévő házra, ahol egy néni leskelődik az ablakból, árgus szemekkel figyelve mi történik Gilberték verandáján. Hiszen elvileg a város csillaga halott - elég furcsa lenne, hogyha hirtelen kettő lenne belőle nem?
- Tudod, bár Esther határozottan egy ribanc, legalább szavatartó fajta - jegyzem meg csevegő hangnembe, és megvonom a vállam. Hát igen az egyességünk. Ezer évig tiltott el a fiaitól, de azaz idő már egy ideje lejárt, és ha azt hitte, hogy ezalatt valaki elintézett hát nagyon tévedett. Remélem megrohad a koporsójába, bár a lelke már menthetetlen. Egyetlen jó tette csak az volt, hogy Victort biztonságba helyezte, de a gyűlöletem felé egy cseppet se apadt el. Én vagyok a legrosszabb rémálma - nem hiába hagytam hátra annyi álmatlan éjszakát.