Katherine Pierce

Nos, hogyan is kezdjem? 1475-ben Május 9-én láttam meg a napvilágot Bulgáriában egy gazdag család első szülött gyermekeként. A gyerekkorom szó szerint egy álom volt. A legszebb ruhákban járattak a szüleim, tanítót fogadtak mellém, leginkább az illem és a nyelvek tanítására. 8 éves koromban megszületett a húgom. Jó kapcsolatot ápoltam vele, de egy idő után eléggé döcögőssé vált. A szüleim szemmel láthatóan őt szívlelték jobban, míg nem találkoztam egy elragadó férfival. Nem nemesi családból származott, de engem nem érdekelt. Időközben a szüleim a hátam mögött elígérték a kezemet egy idős királyhoz. Meg lett kötve a házasság az akaratom ellenére is. Bár esténként mindig kiszöktem, hogy találkozhassak szerelmemmel; Dimitrij-vel. Az egyik este a dadám rajtakapott minket, s megfogadtam neki, hogy soha többé nem találkozok vele, ha titokban tartja. Így is lett, soha nem láttam viszont Dimitrij-t, de hagyott nekem egy "kis" ajándékot. Miután rájöttem, hogy terhes vagyok nem mertem a szüleim elé állni, s bevallani. Hisz a királyról mindenki tudta, hogy nem tud nemzeni utódot, mert lehet vagy már 70 éves? A trónt pedig a feleségének adta volna, ezért örültek a szüleim a felkérésnek. Bő ruhákban jártam, állandóan beadtam, hogy beteg vagyok, míg nem indult be a szülés.. Anyukám kitartó volt mellettem, de apukám egyből dühbe gurult. Iszonyat nagy fájdalmon keresztül mentem át, de megérte. Egy egészséges kislányt hoztam a világra, gyönyörű volt. De még csak egy röpke pillanatra se vehettem karjaim közé. Apukám gondoskodott róla, hogy egy jó családhoz kerüljön, engem pedig kitagadott.
Angliába küldtek el, ahol a világ teljesen más volt a megszokottól. Sokkal fejlettebb volt minden, de jobb is volt. Rengeteg bálra járhattam, sötét titkomat szerencsére senki se tudta. 1492-ben találkoztam egy Trevor nevű férfival, aki egyből belém zúgott. Nem viszonoztam az érzéseit, de csak azért is játszadoztam a szívével, hogy bejussak az elit társadalom köreibe. Sikerrel jártam, bemutatott egy Elijah nevű férfinak, akinek volt egy bátyja; Klaus. Hát mit is mondhatnék? Oda voltam Klaus-ért. Nemesi családból származott, egy úriember, sármos.. Szinte tökéletes volt. Teljesen elvakított, míg rá nem jöttem a titkára, és hogy mit tervez velem.. Trevor segítségével visszajutottam Bulgáriába, mielőtt Klaus megtudott volna engem ölni. Visszamentem szeretett otthonomba, de Klaus megelőzött. Egytől-egyik lemészárolta az embereket a háznál.. A húgom holtan feküdt a földön, édesanyukám mellett. Apám pedig a falhoz volt szorítva, a mellkasában egy kard. Ismét elkezdtem rohanni, mert ha nem vigyázok én leszek a következő.. Napokon keresztül át futottam, menekültem. A hideg falevelek között kellett pár percre lehunynom a szemeimet, s csak a természet által nyújtott növényeken tudtam élni. Teljesen le voltam fáradva, míg Trevor el nem igazított egy kunyhó felé. Ott az egyik barátja, Rose várt és egy idős hölgy. Kaptam ételt, megitattak vámpírvérrel, s sikeresen kihallgattam, hogy mit terveznek velem. Angliában hallottam ezt-azt, aminek akkor még nem hittem. De saját magamon látva, hogy mennyire gyorsan begyógyulnak a sebeim, tudtam, hogy igen is léteznek. Elvileg, ha egy ember vámpírvérrel a szervezetében hal meg, akkor vámpír lesz.. Egy hirtelen ötlet vezérelt arra, hogy a szobában lévő kötél segítségével felakasszam magamat. Azt a pár pillanatot soha nem fogom kiverni a fejemből. Ahogy a kötél lassan szorítja a torkomat, felsértve gyengéd bőrömet. Hogy bármennyire is próbálkozok nem tudok lélegezni, s a tüdőm lassan nem jut oxigénhez. Mikor felébredtem az érzékszerveim megerősödtek. Trevor és Rose érdekes pillantást vetettek rám, én pedig emberfeletti sebességgel az idős hölgynek rontok. Fogalmam sem volt, hogy mit teszek, az ösztöneim vezéreltek engem. A torkába mélyesztettem a fogaimat, s pár kortyot szívtam belőle. És így lettem vámpír..
Évszázadokon keresztül bujkáltam, menekültem Klaus bosszúja elől. A nevemet egy idő után Katherine Pierce-szé változtattam, hogy nehezebben találjon meg. Átutaztam az egész világot, sehol se tudtam leállapodni. Mindig egy-egy helyen maximum 2 évet töltöttem. Az idők alatt megtanultam, hogy az élet egy nagy szívás, s kegyetlennek kell lenned, ha érvényesülni akarsz. Mindenkit aki az utamba került kihasználtam, és őszintén szólva ezt élveztem.
1864 volt a legszebb évem az egész életemben. Két elragadó férfival találkoztam, vagyis inkább egy testvérpárral. Damon és Stefan Salvatore.. Szépen elhülyéskedtem velük, s gondoskodtam róla, hogy miután eltűnök, vámpírrá változzanak. Alig tartózkodtam pár hónapot Mystic Fallsban, Klaus egyből értesült róla. Bejártam Észak-Amerikát, de a szívem mindig is a fiatalabbik Salvatore iránya felé fújt. Évente párszor felkutattam őt, megnézve, hogy hogyan van. Örültem, hogy tovább lépett, s boldogan éli az életét, még ha egy mély korszaka is volt. Végül 2010-ben ismét visszatértem a természetfeletti lények lakta városba, mivel a madarak azt csiripelték, hogy meg van az új hasonmás.. Hát látnom kellett a saját szememmel is, és tényleg egyformák voltunk. Leszámítva, hogy azért én szebb vagyok, meg nem hordok trapéz nadrágokat. Ráférne a gardróbjára egy Katherine átrendezés. Egyből ellenszenves lett, akkora egy mártír. De ő is ugyanabba a csapdába esett, mint én... Mindkét Salvatore kell neki! Egy ideig még a városban maradtam, felforgatva az életüket, míg Klaus-nak nem tettem keresztbe.. újra..
Ezután egy rövid időre Chicagoba mentem, majd Párizsba látni a világot. Utoljára a 19. században voltam itt. Egészen addig "nyaraltam", míg egy érdekes információ eljutott hozzám. Klaus meghalt.. A drága hasonmásom pedig vámpírrá változott. A legközelebbi repülőre felszálltam, s alig vártam, hogy újra visszatérjek a kedvenc városomba.. Az biztos tőlem nem lesz nyugtuk. Lehet, hogy Klaus-tól megszabadultak, de itt vagyok még én..