Lorena Burchard

London köves utcáit lépkedtem a kecses, és formás lábammal az éjszaka kellős közepén. Vihar készülődött, már otthon is láttam, de nem érdekelt, szexi öltözékemet magamra vettem, ami a szokásos volt. Gyönyörű voltam, ártatlan, s bájos, kinek kell még ennél több. Ahogy felpillantottam az égre már csepegett az eső, elérkezett a vihar pillanat. Az eső csak esett, esett... s tovább esett. Nem törődtem vele, sétáltam tovább, mintha nyárias idő lenne. Remek kedvem volt, s nem akartam, hogy bárki is elrontsa. Sötét volt, vihar telepedett le a városban, én pedig már az erdőben voltam. Az út szélén megpillantottam egy járművet, a kocsi tulajdonosa ember volt, méghozzá egy férfi. Nyugodt léptekkel vonultam tovább, egyre jobban közeledtem a férfihoz, mikor ő megfordult. A kezemet a csípőre raktam, oldalra billentettem a fejemet, és bájosan elmosolyodtam.
-Szép estét! Lorena vagyok, de erre már úgy sem fogsz emlékezni. Mi járatban erre szépfiú?! -ez az utolsó csak költői kérdés volt, nem érdekelt, hogy ki mit mond a halála előtt. Gyorsan előtte teremtem váratlanul, rápillantottam igézően, egyre közelebb hajoltam, és megcsókoltam tüzesen. Kicsit hátrébb mentem, látni akartam a szemében mire kapható, és ő az a pasi volt aki mindenre, de tényleg mindenre kapható. Vámpír gyorsasággal voltam már előtte, s kigomboltam az ingét, majd amint levettem azt az ujjamat végig húztam a felső testén, ami tiszta vizes volt.
-Hm... Nem semmi test, szinte sajnálom tönkre tenni. -Mosolyodtam el, de időt sem hagyva, hogy reagáljon rá, újfent megcsókoltam a fának döntöttem, akaratlanul is elkezdett izzani körülöttünk a levegő, ő már a felsőmet vette volna le mikor megállj parancsoltam neki.
-Vigyázz mit kívánsz! -Ez volt az utolsó szavam miután a fogam a nyakába mélyedtek volna. Épp azon lettem volna, hogy megcsókolom, de inkább mentem a tervem szerint, és a nyakába mélyesztettem a fogaimat, egészen addig míg el nem vérzett, és az utolsó élet is ki nem ment a testéből. Ahogy a földön feküdt csak néztem, és leguggoltam mellé. Egy csókot adtam neki. És egy szó után elviharoztam onnan.
-Sajnálom! -Tovább mentem, egészen hazáig, már a kocsi várt rám. Miután beszálltam a kocsimba egyenesen Mystic Falls-ba mentem. Kisváros, nem bukhatok le ott, itt az ideje várost váltani is. Új környezet kell nekem. Átértem a város határát, nem rossz kis város. Ahogy megszálltam egy szállodában, és letettem a csomagjaimat, fogtam magam és kimentem az utcákra. Nem volt sok ember kint, de kíváncsi lennék arra mennyi vámpír él itt. Feldobom ezt a várost, az biztos. Új szín lesz bennünk, talán egy kis vörös, itt az ideje, hogy ebben a városban is vér tapadjon a kezemhez.
-Hm... nem is olyan vészes, de nincs valami sok élet itt. Ideje, hogy felélesszük az embereket!